Grand Boise, egy szálló Provence-ban
Ha egy szállónak ilyen a fürdőszobája, vajon milyen lehet a többi a része. A hely Trets-en-Provence-ban található, és egyszerűen tökéletes.
/via/
Párna szülinapra
Ebből az anyagból karácsonyra már csináltam egy sporttáskát az osztályból egy fiúnak, mert Manci lányom őt húzta ki karácsonyi ajándékozásra. Akkor Filip – akinek a táska készült – nagyon örült az ajándéknak, és egy másik osztálytárs, Bence nagyon sajnálkozott, hogy nem Manci húzta őt, mert akkor most neki lenne egy ilyen tuti hajós-mintás táskája.
Szombaton Bence ünnepli a szülinapját, ahová Mancit is meghívta. Na de mivel lehet meglepni egy tizenéves fiút, amiből még nincs neki öt másik, és nem valami aktuális őrületnek megfelelő műanyag cucc?
Akkor eszembe jutott, hogy télen a Bencének nagyon tetszett az a hajós anyag, amiből a táska készült. Mázlim volt, mert a készleteim között találtam némi anyagot, ami pont elég volt egy párnára.
Először kinyomtattam a nevet, persze óriás méretben.
Aztán kerestem némi kék filcet, ami passzol majd az anyaghoz, és kivágtam belőle a betűket.
A betűk felvarrásához piros cérnát választottam.
És viszonylag gyorsan készen is lettem az ajándékkal.
Szerintem igazán jó lett. És remélem, hogy az ünnepelt is majd örül neki.
Előtte és utána, avagy egy banánsárga szőnyeg bármikor jól jöhet
Valamikor a múlt héten itt ráakadtam egy elképesztő ötletre: ha meguntad a szőnyegedet, ne szabódj rajta sokat, egyszerűen fesd be. Mondanom sem kell, azonnal kutató munkába fogtam, és tovább nyomoztam ebben a témában. Aztán itt ráakadtam egy csőrikesárga, geometrikus mintás szőnyegre. Nnnnna ez az, ez kell nekem! De hogyan is kell ezt csinálni?
Úgyis már szükségét éreztem egy kicsit redizájnolni a lakást, de úgy, hogy lehetőleg külön befektetéseket ne kelljen eszközölnöm. A konyhában volt egy egyszerű ikeás pamut szőnyegem. Gondoltam ennyit igazán kockáztathatok, legrosszabb esetben, azaz ha balul sül el a szőnyegfestő akcióm, maximum szőnyeg nélkül maradok. Bátraké a szerencse.
Aztán elkezdtem elolvasni az akció részletes leírását, hogy miket kell venni, összekeverni, leragasztani és lemérni, letakarni és megtervezni. Hát itt jött az első dolog, amin kissé megakadtam. Az amerikai blogger beszámol egy titkos összetevőről, ami nélkül egyszerűen nem is érdemes hozzáfogni a festéshez. Amit nem lehet kispórolni a dologból. Ami KELL hozzá. Ez pedig a fabric medium. De mi a bánat lehet ez a fabric medium? És egyáltalán hogyan hangzik ez magyarul? Oké, hogy valami közeg, de mégis mi ez? És hol jutok én ilyenhez?
Sikerült kinyomoznom, hogy ez a fabric medium nem más, mint akril polimer emulzió. De hát mi más is lehetne. A szakirodalom azt állítja, hogy ez elnyújtja a festék száradási idejét, ami nem tudom miért fontos.
Okés, ezt már tudom. De hol adnak nekem ilyet? Netes keresés, Jub szlovén festékek és vakolatok, Törökbálint. Szuper!
A biztonság kedvéért azért megeresztettem előtte egy telefont, nehogy hiába zarándokoljak el Törökbálintig. Nagyon készségesen segített a srác telefonon keresztül is. Vázoltam neki a bizarr ötletemet, mely szerint én akril festékkel akarok szőnyeget festeni, és ehhez van szükségem akril emulzióra. Megynyugtatott, hogy kereskedelmi mennyiségben áll rendelkezésre ilyen anyag, mehetek bármikor, ezer forintos tétel, úgyhogy tényleg nem kockáztatok nagyot.
Elmentem, megvettem, és választottam hozzá egy meleg banánsárga akril festéket is. Már alig vártam, hogy legyen három szabad órám az akcióra. Ja és előtte még útba ejtettem egy barkácsáruházat, hogy ecsetet és ragasztó szalagot vegyek, ami majd szuperül kiadja a mintát.
Tehát amik kellettek: egy pamut szőnyeg, akril festék (én Jub Gold festéket vettem, egy literest), ragasztó szalag (amilyet a festők használnak az ablakkeret leragasztásához), akril emulzió (szintén Jub), ecset, olló, mérőszalag, ceruza.
Eddig jól megvoltam ezzel a seszínű szőnyeggel, de most már kész voltam valami színes újításra.
Az Ikea szőnyeg, amit feláldoztam az kreativitás oltárán: 4.050.- Ft. A festék és az emulzió 3400.- Ft volt. 1 ecset 157.- Ft, 3 tekercs ragasztó szalag 1375.-Ft, azaz összesen 8982.- forintot költöttem. Illetve a szőnyegért most adtam pénzt.
A pingpong asztalt kibéreltem, amíg méricskéltem és ragasztgattam.
A nélkülözhetetlen szerszámok.
Kész. Nem gondolkodtam rajta túl sokat, improvizáltam.
Előkészültem a festéshez, ami bruttó 3 órát vett igénybe.
Már csak a ragasztó csíkokat kell leszednem.
Ez pedig a szőnyeg végső helye. Nekem tetszik. És mivel a festékből maradt még egy adag, a héten elfutok az ikeába egy újabb nästvedért.
Koreai babák
Ezek a babák egy koreai kézműves közösség alkotásai. Koreai művészek, akik abban találják meg az egyensúlyukat, hogy aprólékos munkával porcelán fejeket készítenek apró kis babáknak, néha nagyon szomorú szemekkel. És karokat, lábakat, testeket. Nagyon kedvesek.
/via/
Otthon 8 óra alatt
Kis álmokhoz passzoló aprócska házikókról már írtam néhányszor. De mivel azóta újabb verziókat találtam, újra napirendre tűzöm a témát. Ezek a házikók többnyire Kaliforniában nőttek ki a földből, de az ötlet onnan jóval messzebb is megvalósítható. “Mindössze” egy építésre alkalmas területre van szükség, na meg ki kell választani a katalógusból, hogy milyen is legyen a mi kis házikónk. Aztán jöhet a daru, meg a szerelők serege, és ha minden jól megy, a reggel elkezdett építkezést követően este már az új nappalinkban pezsgőzhetünk.
Na persze nem árt, ha nem a mi szélességi fokunkban gondolkodunk építkezés ügyben, mert fűtés az nincs benne.
/via/
Otthon Madridban
Isabel López-Quesada szerepelt már az amerikai és a francia Architectural Digestben, az Elle Decor és a Vogue spanyol kiadásában, és számos egyéb mértékadó lakberendezéssel foglalkozó lapban.
Ezt az otthont Madridban tette szerethetővé úgy, hogy a tulajdonossal nem dobatta ki a kedvenc kopott foteljét, és nem akart minden helyiségből steril minimalista teret varázsolni. A régi, kopott dolgokat pont úgy vegyítette a high-tech tárgyakkal, ahogyan én szeretem: a nagymama régi fiókos asztalkáját a legtrendibb mosdóval, vagy a vacak kerti asztalt a legletisztultabb konyhabútorral. Bátor és barátságos. Illik Madridhoz.
/via/
Növényfal, avagy ha horizontálisan már nem elég ültetni
Elképesztő ez az ötlet: ha a kertben már elfogytak a beültethető vízszintes felületek, most már annak sincs akadálya, hogy akár a szabad falfelületeket is betelepítsd növényekkel. Az egész megoldás alapja egy olyasmi műanyag doboz, mint amilyenek a cd-tartó kis polcok voltak régebben. A növényeket – nyilván nem bármilyeneket- ezekbe kell katonás rendben beültetni, majd az egész mehet fel a falra. Sőt, van lehetőség túlzásokra is, mert akár egy teljes házfal elbírja ezt a megoldást.
/via/
Marisol Spoon
Ők egy férj-és-feleség amerikai művész páros, akik igazán kedves dolgokat alkotnak, és mident kézzel: levelező lapokat (küld még valaki ilyet?), képeket, nyomatokat, más papír dolgokat, és néhány kiegészítőt, kis tükröket, kitűzőket, medálos láncokat.
Aranyos ez a lány egy alvó cicussal a fején.
Kebnekaise – egy újabb kötött puff
Ezt a puffot egy kis svéd dizájn csapat gondolta ki, a nevét pedig Svédország legmagasabb csúcsáról kapta, ami nyilván mindig hóval fedett. Babzsákos is, puffos is, kötött is, hegycsúcsos is. Nagyon tetszik.































































